Vivicittá félmaraton 2011. - egy elbaltázott futás története

Ahogy már beharangoztam, nem ez volt életem legjobb futása... Sőt!

Előzmények:

De most ne szaladjunk ennyire előre.

A gondok úgy 3 hete kezdődtek, mikor egy makacs vírus kezdett velem szórakozni. Nem volt elég erős, így csak némi torokfájást és hőemelkedést okozott, ami arra pont jó volt, hogy csak olyan félgőzzel tudjak bringázni meg futni.

De aztán kiderült, még jobb lett volna ha pihenek, mert így vírus vs. Viki =1 : 0. Na mindegy, nincs mit ezen sokat rágódni, kénytelen voltam pihenni és küzdeni az alig lázzal, hasmenéssel, torokfájással. Nem is lenne ezzel baj, de ki készül helyettem a félmaratonra? Hát nyilván senki :(

Mire már minden rendben lenne, még egy durva bokafájdalom kopogtat be, de nem érdekel. Nem hagyom magam, inkább megpróbálom a futást, hátha csak a gyaloglás nem esik jól neki. Igazam is lett, 15 kilométert sikerül legyűrnöm, pont jó főpróbának. Aztán egy reggeli futás és a 6É, már 32 kilométert gyűjtök be a hétre... Lehet ez már túl sok, de az éjszakai futást nem hagytam volna ki.

Az utolsó napokban nem ment jól a kajálás és erősen felgyorsult az anyagcserém is, így már tudtam hogy féltankkal kell indulnom...

Szombat éjjel szegény Lánykám nem aludt jól, folyamatosan felsírt, hívogatott. A versenydrukk is bennem volt, szóval aludni sem aludtam sokat.

A verseny:

Szokásomhoz híven, 20 perccel dél után kavarogtam a tömegben, hogy most hova is kell mennem? Hol lesz a Futéria találka?? Telefonos segítséghez folyamodtam. Olyan jó sokan voltak már, a nickekhez most már kedves, mosolygó arcok párosulnak. Mindenkivel sikerült pár szót váltani, közben elkezdek pakolni, mert az idő megy, nagyon megy. Runka a frissen műtött lábával vadul fényképez és mosolyog, hihetetlen :)  Egyszer csak elindul mindenki, gyorsan felkapom a táskám, megyek Runka után, befűzöm jöjjön velem ruhatárba. Hoppácska, eszméletlen nagy sor van. Ha ezt végig álom, akkor tuti a 10 perc hátrány.. Próbálom leplezni ijedtségem, de hiába Run egyből mentségemre siet, felajánlja majd ő lesz a táska őrző! Kösziii!

Na most már tényleg csak percek vannak hátra, ideje beállni...  A távolságot jól tükrözi, hogy konkrétan nem látom a célkaput, csak gyanítom hogy jó helyen vagyunk a tömeg végén. Itt hív wetike és Tóni, de mire vissza hívnám őket már teljesen esélytelen a találkozás, ezúton is bocsánat, elszúrtam ezt a  részét is :D 

Igazából itt már nem izgulok, az esélytelenek nyugalmával várom a vesztem. :D

Rajtpisztoly dördül, mi várakozunk.... Még egy centit sem mozdulok amikor Péter Ati közli, már több mint 2000 -en a pályán....

Aztán elindul a tömeg, velük együtt én is. Az első két kilométer észre vétlenül múlik el, 6 perc alatti ezrekkel megyek. Picit vissza lassítok, mert egyre hangosabb az ördög a fejemben, hogy valami nem jó, ez nagyon fárasztó, álljak meg, semmi értelme, túl sok van még hátra. Míg agyalok, szépen haladok és időközben elhagyjuk a vivicittásokat is, ok elkanyarodnak másfelé. 

Leérünk a Duna partra, ahol hosszú kilométerek várnak ránk. Itt először olyan jól megy minden, azzal szórakoztatom magam, hogy a szembe jövő futókat  (akik előttem vannak a mezőnyben) lesem és keresem az ismerős arcokat. Ezzel remekül megy az idő, még a végén nem lesz itt semmi baj.

Talán a 9. kilométernél tartok, amikor már nagyon bánt a szél és beszorul a levegő, elfogy az erőm. Na innentől szenvedek nagyon, és már csak a frissítő pontokban és a szőlőcukorban bízom. Erős a késztetés, hogy álljak meg, üljek le a földre és várjam be a buszt. De a felén túl vagyok, innen már csak visszafelé kell számolni! És különben is Dorka lánykám éremmel készült, hogy adja oda ha nem érdemlem meg? Na meggyőzőm magam, hogy menjek ameddig csak bírok és előbb vagy utóbb, de tuti beérek, vagy beérnek ( a záróbusz).

Nem tudom jobban részletezni a küzdelmem, nincs is értelme, nagyon szenvedtem, de szép lassan haladtam. Egy - egy ismerős intése lendületet adott ideig - óráig, de én megállni akartam és leülni! Mindig kitűztem magamnak egy kisebb célt, ha majd elérem a 12-öt, onnan már nem sok a 15 és akkor már olyan kevés van, ott nem lehet feladni. Ha meg már a 18. kilométerhez érek, onnan fél lábbal is, hiszen múltkor is ott durrant szét a vízhólyagom. 

Így vonszoltam magam, míg a nyugati felüljárón a 2:15-ös iram futok beértek, velük Forgi is, aki igen csak megijedt hogy mi lesz velem, szóval nem festhettem jól. Itt megint feltűnt Saci néni, aki vadul biztatott mindenkit! Azt mondta ne aggódjunk a kezünk előre visz minket és csak menjünk!

17 kilinél kiszúrom az Unokatesóm, Gabit aki bringás kísérő minden BSI rendezvényen. Ő is látja hogy nem vagyok toppon, vízzel kínál és felajánlja ugorjak a csomagtartóra, ha nagyon nem megy. Hát esküszöm elgondolkoztam. :)

Másfél kilométerrel a célkaputól felhívom Zsoltit, ne aggódjanak majd jövök ám, csak szar az egész. Halál nyugodtan belegyalogolok megint, már nem megy semmi. A könnyeim jönnének, de nem engedem.

A cél előtt nem sokkal feltűnik a kicsi családom, édesen integetnek, még pár lépés és itt a kapu, hát csak megcsináltam, beértem, lefutottam, megküzdöttem. 2:19 lett a hivatalos időm, konkrétan 8 perccel gyengébb a debreceninél... Mondjuk ahhoz képest, amennyit bele sétáltam, meg a frissítők, nem is olyan rossz.

Átveszem a befutó csomagot, és már ott is vannak Férjem és a Lányom. Itt kibuggyan az elmúlt két óra félelme, feszültsége és jönnek a könnyeim. A kaja hiány erősen megmutatkozik a dekoncentráltságomban, Zsolti csinál helyettem mindent, vízzel és banánnal próbál gyorsan helyre rakni. Megnyugszom, Dorci csoda szép érmet akaszt a nyakamba, annyira édes!! Megtalál Tóni is, akin persze a fáradtság halvány jele sem mutatkozik, pedig megint nagyon jó időt tolt. Grat!!

Magamat rendbe szedve megkeressük futéria lakóit, akik vidáman várnak. Itt óriás meglepetés, hatalmas önfegyelemre van szükségem, hogy ne sírjak megint, ugyanis Runka is érmet akaszt rám! Hát úgy tűnik csak megérte! ;)

Szeretnénk minden kedves futótársamnak (nem merem elkezdeni felsorolni, nehogy valaki kimaradjon) gratulálni ezúton is, nagyon ügyesek voltatok mindannyian! Remélem még fogunk sokat együtt futni! Ugye ? :)

Runkának külön köszönet mindenért, nagyon drága vagy hogy így végig izgultad, fényképezted velünk!

U.I.: ....Tanultam az esetből, szóval egy leckének bizony kellett ez is :)

GARMIN: