Egy ideje terveztem ezt a bejegyzést, de nem tudtam igazán, hogy hol is kezdjem, pedig 2 és fél hónap és 730 kilométer van már mögöttünk Pisztáciával.
Nagyon megszerettem a bringázást, pedig ha egy éve valaki azt mondja, hogy én így járok majd munkába... hát nem hittem volna.
Most meg, még verset is írok :D kis részlet:
Pisztácia Kicsi szívem, gyere most már mindig velem, napsütésben, csendes szélben, holdsugaras nyári éjben.
Bőrülés és chopper kormány, matricák a retro vázán.
Rajta meg egy kicsi lányka, így marad a szájad tátva.
Ha kell a hátamon viszlek,
tudom, nem viseled jól a liftet.
Vigyázok én rád Pisztácia drágám!
Te vagy a világon a legszebb járgány!
Az bevezető picit úgy fog tűnni, mintha valami női divat blogba keveredtetek volna, de ne ijedjetek meg, gyorsan vége lesz!
Múlt csütörtökön Pöttömtörp (ugye milyen jó név? most írta ezt Forgi sporttárs Dorcira) évzárójára voltam hivatalos. Két hete gyakorol lelkesen, még otthon is. Nagyon várta, hogy előadhassa, milyen sok verset tud. Az időpont persze gondosan úgy van kiválasztva, hogy a szülők csak úgy tudnak oda érni, ha lelépnek előbb a munkából és magánrepülőre ülnek...
Magánrepülő helyett, most Pisztácia is megteszi, így az "évzárórajöttemanyuka" öltözetet bicikli baráttá kell varázsolni. Nem vagyok egy szoknyás, magas sarkú cipős típus, sőt... Hát nincs mit tenni, mint egy kiöltözősebb felső mellé, vmi csajos cipőt választani, hogy ne úgy tűnjek mint aki az edzőteremből esett ide. Na van ezekre az alkalmakra egy egybe, de magas talpú, színes, csajos cipellőm. Na de abban a járásom sem tökéletes, szóval lehet a bicózásom meg életveszélyes lesz?
Miközben ezen agyaltam, természetesen már igen késésben, voltam, így cipőt a táskába hajítottam és egy tanga papucsba bringára pattantam. Az ezt megelőző 700 kilométeren zárt cipőbe voltam, kényelmesebb is volt...
Na de nem is ez a lényeg, hanem ahogy ( bicós közlekedésem során) azelőtt soha, most d.u. úgy szakadt le az ég... Hmm, remek, papucs, szép ruha... Mi lesz ebből? Elázott anyuka :)
Okés, akkor picit még előbb jövök el és go haza átöltözni.
Portás próbált a lelkemre beszélni, hogy ilyen óriás viharba, talán ne tekerjek már haza... de mikor mondtam neki, hogy 50 perc múlva évzárón kell lenni, különben gyermek soha többet nem áll velem szóba, csendben maradt, illetve még mondta hogy drukkol akkor, hogy túl éljem.
Húú, elsőre iszonyatosan paráztam, zuhogott, nem láttam semmit, villámlott és dörgött és baromira sietnem kellett volna. Aztán mikor az esőkabát alatti részen kívül mindenem szarrá ázott, egyszer csak olyan jó kedvem lett. Mentem bele a pocsolyákba direkt és élveztem ahogy a papucsos lábamat elönti az esővíz. Mint egy 5 éves gyerek :D Juj, nagyon jó volt. Imádok biciklizni :)
Aztán otthon maradt 5 perc esély, hogy valami emberi külsőt öltsek, de sebaj :) Ha nincs évnyitóra rohanás tuti nem próbálom ezt ki... :)
Nyuszi úr és Pisztácia az éjszakában
Igen, minden kerékpár kapott nevet a családban, jól látjátok. :) Zsoltié lett Nyuszi Úr, Dorcié meg Gepi. Ugye milyen szépek?
Szóval pénteken útra kelt a kis család, de Dorci csak Mamáig tekert velünk, ő vele mulatott aznap éjjel. Mi meg Zsoltival megcéloztuk a városligetet és azon belül Dürer kertet. Útközben kiderült, hogy Nyuszi úr méltón viseli nevét, mert ahogy az első félmaratonomnál, most is húzott rendesen.
Már a bejáratnál kiderült, hogy igazán bringa barát helyhez van szerencsénk :) Még szinte meg sem álltunk, de már mondtam nyugodtan toljuk csak befelé a bringánk, van bent is tároló.
Az este vidáman és szinte alkoholmentesen telt, csak egy kis citromos sört kortyolgattunk. 11 felé útnak indultunk, nekem ez volt az első esti bringázásom. Hát mit ne mondjak, isteni volt. Igaz a közvilágítás nem volt mindenhol a barátunk, de a saját fényünkkel azért boldogultunk. De annyira jó volt, suhanni hazafelé, amerre csak akarunk. Imádok biciklizni :)
Aztán ott vannak a reggelek, folyamatosan késésben vagyok, de mióta bicózom, csak pár percet csúszok, mert nem kell buszra várni, sietve gyalogolni stb.. Közben fel is ébredek és már vidáman érkezem kora reggel. Mellesleg a két keréken közlekedők sokkal mosolygósabbak, mint akik a buszokon vagy az autóban ülnek :) Imádok biciklizni.
Nyuszi Úr, aki egy csoda Úr :) |
Hazafelé, van hogy elém gurul Zsolti, van hogy együtt jönnek elém egy darabon, ameddig Dorci be tud gurulni. Ő még picit lassú, de majd szépen bele jön. Jövő hétvégén egy romantikus program keretein belül ;) körbe tekerjük a Hékával a Velencei tavat, aztán nyár végén csapatostul a Balatont.
Mondtam már? Imádok biciklizni :)
Jó kis sportos Család a Tiétek! Azért megnéztelek volna elázott nőcis cuccban!
VálaszTörlésBocs a threadjack-ert, de kerlek aruld el, hogy raktad fel a nike+ minidet gadget-kent!? Ezer eve probalom... Koszi!! :)
VálaszTörlésHelga, szia, Bocs a megkésett válaszért.
VálaszTörlésFacebookról a nike alkalmazásból szedtem ki tulajdonképpen, de az most nem is megy sajnos.