Volt az a terv, hogy többet kell edzenem, heti 5 alkalmat írtam elő magamnak. Szorgalmam akár csillagot is érdemelne, de.. Mindig az az átkozott DE. Szóval igen a heti 5-6 edzés a napi munkába tekerésen kivül pipa, TRX, nagyobb (60-80 km) bicó, és Péntek Eni- tornavideója. Viszont futás nagy ritkán került a szórásba. Nem tudom megmagyarázni, elindultam a lejtőn, ahonnan nehéz vissza mászni.
Talán nem is lenne ezzel baj, sőt mondhatnám ezt jelezte a testem... De..
És itt jött a felismerés, hogy most már nemsokára június 30. és mi van akkor? ULTRABALATON
És ott jómagam is szeretnék futkározni egy vidám kis csapattal. A vállalt táv, még nem fix, de maradjunk annyiban, azért nem vállaltam keveset.
Szóval tegnap igazán rádöbbentem erre és jól seggbe is rúgtam magam, helyettetek is. Így újult erővel szerettem volna bele csapni délután a futó edzésekbe. 6-ra meg is beszéltük a kerületi futóklubbal és Péter nagykövettárssal, hogy találkozunk. Erre mi történt, haza érek lepattanok a bicóról és fáj a sarkam. Minden egyes lépésnél. WTF? semmi előjele nem volt, nem tudom mihez kötni.
Másrészt a Garminka, aki minden edzést teljes felkészültséggel vár, mindig a gépre kötve, most kihúzva hevert egy dobozban. Természetesen igen lemerülten. Úgy tűnik már ő is feladta a várakozást.
De ennek ellenére elindultam és futottam, a sarok fájdalom ellenére nagyon jó volt! Szeretek futni. Szóval nem adom fel és bizakodom, UB-ra fel!
