BSZM 2. nap, Reni szavaival :)

Mielőtt átadom a szót, befejezem az előző napot.

Szóval miután  a sör nagyrésze lecsúszott, kiderült hogy Reninek nagyon begörcsölt a hasa :( Így gyorsan autó, rohanás vissza, de kemény fából faragták nyomta keményen, csak kérte maradjak mellette.
Egy darabig így mentünk, próbáltam jó tanácsokkal ellátni, láttam nagyon kínlódik és sajnáltam. Bele-bele görnyedt a fájdalomba, ekkor kezdtem aggódni és határozottan megkértem ne erőltessük, már csak nagyon pici van, azt lefutom én. Érdekes, de nem volt olyan vészes a frissen megívott sörrel futni, mint sejtettem.

wetike elém jött, vidáman befutottunk és megbeszéltük, hogy soha többet nem iszunk-eszünk, vígadunk addig, míg nincs mindhármunk a célban. Ez volt az első nap nagy tapasztalata, de Reni hamarosan jobban lett, így megnyugodtunk.

Délután kis fürdő, vacsi, kis óvatos koccintás és nagyjából 11 körül már mindenki ágyban :)

És akkor a szó Renié:

BSZM 2. nap

Nehezen ment az elalvás a BSZM 2. napjának előestéjén, tudván, hogy én fogom futni a félmaratoni távot és az előző napi rosszullét picit megriasztott. Nem maga a félmaraton gondolata volt rossz, hiszen már a sokadikat futom, hanem a tudat, hogy nem szabad elfutni az elejét, kell az energia Szigligetig, holnap is lesz nap és hasonló gondolatok rohantak meg…
Az ébredés viszont hihetetlen energiát adott, hiszen drága csapattársaim - azaz nőim ;-) – igencsak megleptek….Merthogy a március 21.-e nemcsak „A BSZM 2. napját” jelentette, hanem „A Szülinapom” is volt egyben!  És erről nem feledkeztek meg a drágák. Olyannyira nem, hogy a fürdőszobából kitoppanva a kókuszgolyós muníciónkból kirakott „szívecske” egyik tagjába szúrt gyertya pislákolása mellett skandálták a „Boldog Szülinapot”’ …. Hát nem édesek ?!
Egyes számú ajándék: egy nők számára elengedhetetlen táska- kellék, azaz egy kinyitható tükör a MI „Angyali Bogyónk” képünkkel  Igazán praktikus mindig magunknál hordani a csapattársnőinket nemdebár? Csak ránézünk a képre és már mosolyt is csaltak az arcunkra….És persze  a BSZM-re gondolok egyből

Kettes számú ajándék: extra méretű ún. Szülinapos rajtszám „mosolyogj rám!” felirattal…. (Szerencsére senki nem küldött el az anyám pi***ba, hogy ilyen felirat van a hátamon egy kemény terepes félmaraton közben, hiszen mindenkinek nyilván mosolyogni van kedve olyankor  A várakozásaimhoz képest azonban többen is MEGMOSOLYOGTÁK és jókívánságaikat kívánták a futás alatt is  - a szerk.)
Na és akkor itt indult el a BSZM 2. napi megmérettetése….

Drága Wetikénk a már szokásos reggeli lázban égett, csiptette a rajtszámot, húzta a szoknyát, készítette a fejhallgatót….és már kész is volt!  Egyem meg mindig úgy állt rajthoz , mint akit skatulyából húztak ki!  A Rajtnál nagy volt a tömeg, kerestük az ismerős arcokat… meg is volt Zsótér Ferink is, aki odajött üdvözölni minket. Ő a maratonjára indult… biztos tudta ő is hogy a Bogyóerő velünk van!
A rajtnál az előző napi eredmények alapján név szerinti indítás volt, úgyhogy Wetinket szépen odaállítottuk a csatasorba és mi pedig Vikivel vágtattunk tovább a következő állomásra.  Zárójelben megjegyzem, hogy nekünk nagyon rutinos volt a menetrendünk, hiszen minden nap ugyanaz volt a futósorrendünk : Wetike, Eperszem, Renka
Eperkével amikor a következő váltópontra érkeztünk, akkor lelkes szurkolásba kezdtünk a beérkezőknek, indulóknak, MINDENKINEK! Jó kis izgalom-levezető volt mondhatom...Az első váltópont volt mindig a kedvencem, mert ott volt Péter Attila, aki nemcsak vicces és mókás, hanem igazán EMBERI is. Minden befutóhoz volt egy jó vagy vicces szava. Az ő lelkesítésénél és hangulatteremtésénél nincs jobb az fix!
Miután Wetikénk beért Viki felcsattintotta a csapatrajtszámunkat és légies könnyedséggel futva suhant el az útvonalon.  Wetike csatlakozott így most a kis karavánunkhoz. Én pedig elkezdtem készülődni a következő váltópontra, és fokozódott az izgalom is….. !
Nagyon meleg volt…..De komolyan! Aggódtunk, hogy a nem túl sok frissítőpont mennyire lesz elég Eperszemnek, és próbáltuk keresni a tömegben, miközben a váltópont felé tartottunk a 7-es úton. Elég reménytelennek tűnt megtalálni, ill. kiszámolni, hogy mikor érhet oda….tehát nagyon lutri volt. Sajnos nem is sikerült
A váltópontnál igazán nagyon vártuk már a megérkezését…amikor kb. 50 m-re tőlünk Péter és Tamás meglebegtették a Runberries zászlót és integettek hogy JÖN, JÖN, JÖN!!!
Na akkor most utolsó jótanács-váltás Wetivel….Viki érkezik….Tamás csattintja a rajtszámot a derekamra, és illaberek-nádak-erek…elindultam!
 Az első km-eket nagyon kimértem, gyenge 6-6:10 es tempóval futottam, aztán kezdtem elég jól kizökkenni a folyamatos agyalásból és elkezdtem élvezni a táj szépségeit….És a 10 km után még a privát szurkolóim is felbukkantak  Szerencsére éreztem, hogy minden rendben van, és menni fog nekem ez a táv. Akármi lesz, de meglesz! Balatongyöröknél különösen elmerültem a tájban és persze egy erős emelkedőben, ami kitartott 1-2 kmen keresztül. Hál’ Istennek jött végre egy frissítőpont!! Úgy kellett, mint egy falat kenyér! Éreztem, hogy erős volt ez az emelkedő, és főleg a combjaim kezdtek elégedetlenkedni, de végül „megbeszéltük”, hogy majd Szigliget után lesz erre lehetőségük..  A 15-16 km-nél úgy éreztem, hogy még nagyon messze van az a 21….arról nem is beszélve, hogy kicsit frusztrált felnéznem az előttem magasodó „hegyre” . Nagyon messzinek tűnt! Kizárt, hogy ez már csak 5 km legyen. Ebben a felemelő és önbiztató hangulatban ismét rám talált a csapatom, Tamás vezényletével. Leparkoltak az út szélén, és papucsban lejtett táncikálással biztattak Szigliget irányába.


Nem hiába… - gondoltam. Az én csapattársaim ;-) És márcsak értük is megteszem ezt a „pár” lépést . No meg persze magam miatt, hiszen SZÜLINAPOM van! Hagyjam cserbe saját magam?
Az utolsó két km-en végig Péter szavai visszhangoztak a fülemben/ fejemben, miszerint „amikor már  Péter Attila hangját viszi a szél a domboldalban, na onnan már nincs messze, csak egy kemény emelkedő, és meg is érkeztél!”
Így is lett! Nem mondom, hogy nem kerestem erősen azt a hangot, de amikor már egyre biztosabban hallottam, akkor neki iramodtam…Mit nekem egy kis szigligeti emelkedő…?! A teteje előtt azért megtorpantam mégis, és megállásra kényszerültem. Belesétáltam picit, de jött Tamás, ott éljeneztek a lányok, lengették a Runberries zászlót….szóval mit volt mit tenni, nekikezdtem BEFUTNI :)
És a célban volt a napzáró meglepetés! „Nagy gratula a Szülinaposnak és az Angyali Bogyóknak! Isten Éltessen!   Egy félmaratont szervezett a születésnapjára ;-)!” Teljes elérzékenyülés….
Köszönöm nektek Bogyólányok és Bogyófiúk! Nélkületek nem biztos hogy sikerül!
Természetesen megvártuk a többi beérkező csapatot is. Gáborékat, Krisztáékat…..mondanom sem kell, hogy a végső kifulladás és a diadalittazmus érzése keveredett mindenki arcán! De aztán az öröm és a siker érzése.

A napot egy szuper vacsorával zártuk egy balatongyöröki étteremben.
Csak ennyit mondhatok: ÖRÖK EMLÉK!!!!!
És hogy hajrá Lányok, jön a 3. nap……!