Ultrapara....

Eljött a mi időnk, szombat reggel 5 másik kis Bogyótársammal körbe futjuk a Balatont! Runberries színekben még két 10 fős csapatunk indul! Drukkolni ér! Köszönjük!

Női futógála 2013. - Az első közös Dorcimmal

Nagy volt már az izgalom, hiszen ez a futi most más volt. Ugyanis pici Lánykám a Női futógálán debütált. Nem is tudom melyikünk izgult jobban. Persze nem volt miért, hiszen tudtam, hogy 800 métert simán lefut, de szerettem volna ha jól érzi magát és kicsit meg is fertőződik esetleg ;)

A bemelegítésre kiválóan megfelelt, hogy kerékpárral mentünk a Városligetbe, ami 10 km. Ezzel az új bicójával, Bongóval, már olyan jó tempót megy, hogy hihetetlen, tök jól tudunk együtt tekerni!

Megérkeztünk, leparkoltunk, rajtszámot szereztünk és hangolódtunk a többi Bogyóval együtt. Olyan szurkoló csapatot alkottak a pasi bogyóink, hogy csak lestünk, látszott hogy itt már bizony jó buli lesz. Köszi érte srácok!

Pár perc volt már csak a családi futi rajtjáig, így oda sétáltunk. Adri És Gabi elkísértek, táskát is hoztak, fényképeztek, zászlót adtak, luxus ellátás :)


A bemelegítés megint igen hangulatos, almaszedős, lekvár kavarós, anyura vigyázós móka volt, ahogy ezt már megszokhattuk kedves Péter Attilánktól. Dorci arcán fülig ért a vigyor, hidegrázós, jó érzés volt ott állni vele. Rajt indult, mi is neki kezdtünk kézen fogva a futásnak. :) De épp hogy egy kicsit mentünk, már jött is a vissza fordító... Lánykám nem is értette, hogy most tényleg már vissza is kanyarodunk? Azóta is meg akar győzni, hogy ez nem 800 méter volt, hanem mondjuk 200.. :D
Ahogy közeledtünk, már várt minket Gabi és a csapat zászló, Dorci megfogta és hatalmas mosollyal befutottunk a célban, miközben be is mondta Péter Atti, hogy a kicsi lány itt fut be a Runberries zászlóval, meg Eperszemék is a célban. Nagyon oda volt Dorci, hogy kiemeltek minket. :)

És itt rögtön érte a következő meglepetés, ugyanis régóta szeretne egy olyan futást, ahol kap érmet, így én most készültem neki egy külön névre szóló plecsnivel. Hát azt az örömöt mikor megkapta... Nagy volt a boldogság, ma is úgy ment a suliba hogy a nyakában lógott. :))


Vissza mentünk a többiekhez, már nagy mosollyal várt minket drága Barátnőm, Timi.Ő is kijött, bele kóstolni (és talán bele szeretni) a hangulatba és míg futok Dorcit felügyelni. :) Innen is nagy ölelés érte! :)

Még következett egy igen hangulatos közös lufi eresztés, ezt is imádta Dorci.

Most már nem volt más hátra, mint be álljak én is a saját rajtomhoz. Nagyon nem izgultam, mert csak 6 kilométer várt rám. Két dolog volt izgalmas, hogy ne fájjon a talpam és hogy ha nem fáj, akkor esetleg próbáljak valami tempósabbat futni. :)

Elrajtoltunk, beálltam az 5 perces és az 5:30-as iram futok közé és úgy döntöttem megpróbálok ott maradni. Ritkán futok erős tempót, így éreztem hogy nem lesz könnyű, de úgy döntöttem veszíteni való nincs, ha nagyon erős, majd lassítok kicsit. Hát erre volt is szükség, olyan 4 km környékén, de itt se lassultam 5:30 fölé, az átlagom folyamatosan maradt 5:15 körül. Sőt a 6. kilométerem 5 alatti tempó lett, ilyen még sosem volt! jippi Nem mondom, hogy nem vártam már azt a célkaput, de jó érzés volt hogy igen, ez elég esélyesen PB lett! :)

A nettó idő: 31:26, ezzel 160. lettem az 1749 indulóból.

Utána fényképezés, majd lazítás a Kertemben Timivel és Dorcival és egy vidám haza tekerés az esti fényekben.

Ez a nap nem csak nekünk szólt a sportról, Apafej közben a céggel 30 kilométeres túrán vett részt, így volt nagy élménybeszámoló este. :)

Jó kis nap volt, szerettem. :)

Szekszárdi Borvidék FM - extrákkal :)

Szóval ez a Szekszárdi Borvidék Félmaraton már régóta tervben van, de 2 éve csak váltóban ment még , tavaly meg nem éreztem elég felkészültnek magam hozzá. Így idén nem volt mese és én is megkaptam a vissza igazoló emailt hogy nevezésem sikeresen leadtam a pokolba... Jól hangzik.

2 előtt már jó pár perccel, felkészülten toporogtunk a rajt kapu mögött a Bogyókkal. És most hogy nem voltam késésben, nem rohangáltam csak ott várakoztam, rájöttem hogy ez így nem jó nekem :) Én ilyenkor elkezdek izgulni, hogy menjünk akkor már, történjen már valami, ne álljunk itt... Szóval legközelebb inkább megint késésben leszek :D

Végre elrajtoltunk, jó hangulatban mosolygósan tettük meg az első pár száz métert, ismerősöknek integetve, köszönve, jó buli lesz már éreztem.

Tamással megbeszéltük, hogy csak első pár kilométeren jön velem, utána előre húz a saját tempójában, de az első még nem túl szintes kilométereken így nyulazhat nekem. Majdnem 3 kilométerig (komoly táv :)) jól ment minden. De az egész délelőtt át tartó gyomorpanasz erősen felerősödött és azonnali boxutcai kiállásra kényszerített róka kóma. Megmondom őszintén nagyon megijedtem egy pillanatra, hogy akkor kész ennyi? itt a vége? Még 3 kilométert leküzdök és 6-nál kiszállok? 6 kilométernél adjam fel? Nem, rendbe kell jöjjek, majd okosan frissítek és nem lesz gond. Más panaszom nem volt, sztem a gyomorbaj is inkább a versenyeken jellemzően velem tartó "női nehéz napok" okozhatták. Meg az elmúlt napokban volt pár rossz hír is, ami meg lelkileg valószínűleg legyengített.

Mentünk tovább, de vissza vettem a tempóból figyeltem magam, erősödött bennem az érzés, hogy én meg szeretném ezt csinálni és meg is fogom. Jobb lett a gyomrom, nehezen de Tamást is meggyőztem hogy egészen jól vagyok. Így 6 km után kicsivel ő előre ment. Fülest betettem, agyalást elengedtem, csak  mentem és gyönyörködtem a tájban. Olyan jó hangulatú vidám társaságok voltak mellettem, h. általában csak fél fülessel haladtam és inkább hol őket, hol a madarakat hallgattam.
Megint eljött az az állapot amiért imádok futni, ilyenkor nem jönnek az aggasztó gondolatok, egyszerűen kitisztul a fejem és semmin sem gondolkozom.

Persze most nagyon matekoznom sem volt min, mert tudtam, hogy most az idő nem számít, nem szabad rajta görcsölnöm. Főleg hogy olyan emelkedők jöttek már elég hamar, talán 10 km környékén, amin nem láttam értelmét futni. Vagyis, ez így nem igaz. Elkezdtem felfutni, de nem igazán haladtam gyorsabban a gyaloglóknál, viszont sokkal több energiámba került, így hamar beláttam, hogy jobb ha gyalogolok. Így meg mit számolgassak? Hogy mi lesz a vége a 9-10 perces kilométereknek? :D

A gyomrom még egyszer próbálkozott, de amúgy már nem okozott gondot. Lábaim teljesen csendben tűrték az emelkedők és lejtők adta terhelést. Na tényleg a lejtők... Hát mit össze bénáztam, hogy valahogy haladjak, sehogy se ment. :) Esküszöm lassabb voltam lefelé, mint felfelé, hát normális?

Mondjuk tényleg elég meredek volt, de ez akkor sem lehet. Így elkezdtem el lesni mások trükkjeit, pl. hogy ha szlalomozva haladok, úgy kicsit könnyebb.

Tökéletes volt a frissítés, soha nem volt olyan hogy vártam volna, hogy mikor lesz már, mindig jött időben :) Nagyon csábító volt a fröccs, de túl kockázatosnak ítéltem így inkább víz a fejre, pár korty ívás és mehetünk is tovább. Talán kétszer mertem egy kis banánt betolni és az izoval is óvatos voltam.

Jókat nevettünk  a saját szenvedésünkön a kedves futó társakkal, hogy megyünk - megyünk felfelé, de tökre nem haladunk és akkor próbálod felmérni hogy hol lehet a vége, de még k..a messze.

KataBogyóval jó sokáig együtt haladtunk, hol ő volt előttem, hol én, de nem tudom hol, talán 21 körül nem láttam, utána nem sokkal jött is egy fordító a kilátónál, gondoltam, majd ott tuti találkozunk. Itt megint kiélveztem az ilyen egymással szembe futás adta extra biztatásokat, mosolyokat, pacsikat. Imádom: :)
Katát nem láttam még mindig, nem igazán értem.

22-től olyan felszabadult lettem, mert már a zsebemben éreztem azt a gyönyörűséges plecsnit, eszembe jutott mikor két éve itt suhantam le, bár most rövidebb az út, már csak 2 kilométer.

Igen, ez most ilyen félmaraton+ a maga kis 24 kilijével. Ja és a cuki szintekkel. Hát ez síkon futva felérne vagy 28-30 kilométerrel, nem?

Pikkpakk jött is a célkapu, Violáék hatalmas tapssal, biztatással vártak és kezembe nyomták a csapat zászlót, telefonom közben csörgött, Péter (Nagykövet társam) nagyon rá érzett mikor kell hívnia, de most nem vettem fel. :)
Nagyon hangulatos volt a befutó, sok az ismerős arc, utolsó hajrá - k jönnek, én meg vidáman és mondhatni elégedetten célba érek. És már akkor tudom, jövőre újra itt a helyem. :) Köszönöm Márkus Öcsiéknek, élvezetes volt ez a pokoljárás. :) Vagy lehet csak egy ördög vagyok? :)

Amúgy nem volt valami Bogyó barát nap ez a mai, vagy a Runberriesre átkot szórtak, de itt és a WINK maratonon is egy - egy feladás. Szegény Katát azért nem láttam, mert neki a cukra esett le már szinte a végén, de se szervezőnek, se mentősnek nem hagyta magát és úgy futott be, h. utáan percekig azt hittem félre beszél mikor a mentőket emlegeti. :) Tamás gyomra is hosszasan akart csatlakozni, ehhez a kidobós bulihoz. Szóval a befutó után, úgy ültünk ott az asztalnál, mint valami levert sereg. :)
De mára már ha minden igaz mindenkinek kutya baja, még Viola térdének egy kis drukkot kérünk!

Következő nagy csatánk, kettő és fél hét múlva az Ultrabalaton 212 kilométere. :) Reméljük hasonlóan szuper hétvége lesz. :)