UB képesvideó :)

5 (+2) Ultrabogyó bővített 20 órája, avagy UB 2013 Eperszemszögből

ELŐSZÓ:

Nem is tudom mennyire kell vissza mennem az időben, de talán ugorjunk 2013. első óráira. Ekkor dőlt el, hogy igen! Lesz egy nagyon nagy kihívás ebben az évben számomra. Jómagam 4 Bogyóval (Viola, Tamás, Robi, Gábor) együtt körbe fogjuk futni a Balatont, 212 kilométer, csak egy kör... Lelkes voltam, de időnk még mint a tenger, nem is fogtam fel igazán...

Pár héttel később Feri is becsatlakozott a csapatunkban, így már biztosra mentünk, elég erős csapatnak ígérkeztünk. De az élet hozhat és persze hoz is meglepetéseket.


Áprilisban összejött a Runberries minden csapata egy nagy megbeszélésre. Igyekeztem eléggé komolyan venni és elhitetni mindenkivel, hogy komoly csapatjátékról van szó, nem feltétlenül lesz ez móka és kacagás. Mi csapatunk is elosztotta a kilométereket, ki, mikor, mennyit, merre. 32-34 km jött fejenként, kivéve engem. Nekem kereken 40. Egyre jobban éreztem, hogy ez kell nekem, ez lesz az igazi kihívás. Csapatként és egyénileg is dobbantani fogunk. :) Közben egy új Bogyó lánnyal egészült ki a csapatunk, egy bringás Tündérrel, Nikivel. juhuu Így eldőlt, a bringázás nagy részét ő viszi, de Pisztáciával mi is besegítünk természetesen.

Gábor kicsit több mint egy hónappal a rajt előtt, elég komoly térdfajdalommal kezdett el küzdeni és Viola térdei is el kezdtek rakoncátlankodni.. Izgultam és drukkoltam értük! Hogy én se unatkozzak két héttel a rajt előtt a talpam meghúzodott, pár napig elég ijesztőnek tűnt a helyzet.

Nagyon szerettem volna hogy sikerüljön ez a verseny, de ehhez mind a hatunkra szükség lesz. Hiszen ha egy valaki ki esik, nem lesz könnyű elosztani úgy a kilométereket, hogy ne terhelődjön senki túl.
Gábor térde miatt még egy kis átszervezés, így még 2 kilométert nyertem, kerek 42... most még darabokban, de majd ősszel.. na ez egy másik tészta.

Ahogy közeledett az idő, úgy javultak a lábak szerencsére. Az utolsó napokban én nagyon izgultam és végtelen nagy feladatnak éreztem ezt az egészet. A bicózás, az autó, az étkezés, a pólók, a frissítés, vészhelyzet... jaj mennyi minden, csak kattogtam. Volt pár nap, amíg magamban kételkedtem a legjobban, 42 kilométer? És ha nem megy? Tönkre teszek mindent, egy egész csapatot... Sokan hittek bennem és biztattak, de kaptam kétségbe ejtő vissza jelzést is. Mindegy hátra arc már nincs. Kevés ember tudta igazán, hogy mennyire szeretném, de nekik nagyon köszönöm, hogy ennyire türelmesen segítettek és meghallgattak és nem hagyták hogy még jobban túlpörögjek.

ELJÖTT AZ IDŐ!:

Június 1. Régóta fel-felmerült ez a dátum. Volt amikor 134-et kellett hozzá aludni, aztán csak 80 -at, míg nem eljött ez a nap is.

Negyed 7 körül sikerült bicóstul, Bogyóstúl (kivéve Robi, ő már lent volt) útra kelnünk. Ja és Viola külön autóval volt a Párjával, ők körbe is így mentek.
Lefelé menet nevetgéltünk, ettünk, ittunk csacsogtunk, szép lassan kezdtem megnyugodni éreztem, jó helyen vagyok, MEG FOGJUK CSINÁLNI!

 

Rajt előtt összes kis Bogyóval, utolsó mosolyok, tervek, fényképezések... Úristen, menjünk már, csapjunk bele!


8 óra 50 perckor közel 30 Runberries tag rajtolt el egyszerre.. kedves és izgalmas pillanat volt.
Na de már indult is a rohanás, kocsihoz vissza, Niki bicó lekap, Robi fut, közben hangszórók a jármű tetejére, Viola majd vált, ki jön utána? Sejthetitek, illetve aki ott volt és csinálta tudja miről beszélek.



Megint elkezdtem izgulni, az idő rohant és elsőre a váltási pontok megtalálása sem tűnt egyszerűnek, de szerencsére a srácok hamar bele jöttek ebbe is. Robit bevártuk, átadta Violának a stafétát és robogtunk tovább. Ahogy megálltunk szurkolni, a hangulat egyre jobb volt, kezdtem felfogni az egészet, hogy igazából ha ennyit izgultam, élvezzem már egy kicsit.

Mindenki jól volt, jó kedvünk volt és még tele voltunk energiával, Violát Feri váltotta, Gábor készült futni én meg mellette bringázni. Le is váltottuk Nikit és Ferit, még Pisztácia is kapott egy hangos hajrát a váltó ponton, "celeb bicó" kérem szépen. :)

Nem volt sok dolgom mint bringás kísérő, mert Gábor egy volt csapat társával össze találkozott és egymást húzva futottak, jókat mosolyogtam mellettük és lestem csak micsoda tempókat futnak.

Nagyjából 12 kilométer múlva jött Tamás, én ekkor letettem a bicót, mert utána én váltottam. Persze szokásos bőven 5 alatti tempót hozott, igyekezni kellett.

Átvettem a chipet és várt rám némi emelkedő meg 16 kilométer, esett is. De nagyon jó volt, mondhatni minden méterét élveztem, Niki jött mellettem és ez is rengeteg segített, jókat beszélgettünk. Viszont kezdtem éhes lenni, nagyon reménykedtem, hogy a Fiúk majd egy gyrossal várnak. Beértünk, Viola és Niki elmentek. Én álltam, se autó, se fiúk, se gyros. Esik és csurom víz vagyok. De vhogy azért csak sejtettem, hogy nem hagynak el. Karesz vissza jött, hogy akkor ő visz a következő pontra, én morogtam kicsit, hogy öltözni akarok és vízes vagyok. Már csörgött is a telefonom a Fiúk mondták 4 perc és jönnek és van gyros. Na jóóó, akkor megbocsájtok )

Mentek a váltások, szépen sorban, mindenki jól volt, egyedül Gábor térde kezdett vacakolni, az kicsit aggasztó volt. Általában Niki tekert, de néha amikor volt idő beálltam. Egyszer rosszul is logisztikáztam, mert maradt 4,4 kilométernyi Tamás féle Futás ( értsd: 4:30 körüli tempó) arra hogy bicó a kocsira, öltözzek és leváltsam. Szerintetek? Hát persze hogy nem sikerült. Basszus.


Csak semmi pánik, fut tovább és valahol beérjük.. de tudtam azt is hogy kifutotta magát és fél kilométer se esik már jól neki, de vagy 4-et tuti fog futni. Ja persze közben nekem egyből beugrott, hogy azért azt a 42 kilimet én akarnám ám ;) Robi nem hülye, ismer. Egyből bedobta neki lenne utánam 3.2, át nem öltözik amiatt, viszem? Simán. :)


Na szóval innentől borultak a tervek, de könnyedén vettük az akadályokat, fáradtság és pihenési igény szerint osztottuk ki, mikor, hol.




A kocsiban egyre durvább illatok keveredtek, igazából már versengés folyt, hogy most ki az, aki büdibb. :) Sokáig szerintem nekem sem hittek amikor mondtam hogy életveszélyes a lábam... de amikor hirtelen begörcsölt a vádlim és oda dugtam, hogy most azonnal csináljanak vele valamit, na akkor jött, h. húú, ez kemény, tényleg :)

Mentek a váltások, ránk sötétedett, éjszak közepe volt már, a levegő is lehűlt. Jött az én szakaszom, 11 kilométer azt hiszem. Kaptam egy fejlámpát és elindultam, Nikit már kocsiba dugtuk, hogy pihenjen ő is. Egyedül maradtam. A mezőny addigra már szét esett, alig -alig látni bringást vagy futót. Igen, sötét, hűvös, eldugott szakasz... Hmm. Anyaaaa, én félek! És mire kellőképpen behergelném magam, mellém ér egy egyéni futó, kérdezi maradhat e velem, mert így 170 kilométer után jól jönne egy kis társaság. Hát viccelsz, mókázol? Megmentettél! :)

Csomortáni Attila, másodszor futja egyéniben körbe a Balatont, elképesztő. Csak faggatom egy darabig, de aztán csendben futunk egymás mellett, még egymás társaságában, nagyon megnyugtató.
És olyan 6-7 kilométernél bekövetkezik az amitől mindig is rettegtem. Gyomrom felfordul és erős ingert küld, hogy akkor most gyorsan keressek alkalmas helyet... Basszus. Számolgatok, agyalok, hogy mit csináljak, ki fogom bírni? Telefonáljak popsi törlőért? Basszus. Attila meggyőz egyek egy citromot, ártani nem árthat. Tényleg, jól esett. És lassan, de fogynak a kilométerek, ki fogom vhogy addig bírni... már csak 500 méter, hú érjünk oda. És igen, ezt is megúsztam . :D

Egyre fáradtabbak vagyunk, de már nincs sok hátra, így kitartunk, nevetgélünk, eszünk és próbálunk picit pihenni is. Nekem egy pici részem van már csak az utolsó szakaszon végig, majd a célba vinni a chippet, ami körbe járta a Balatont.

Fura ez az érzés, fáradt vagyok, érzem a lábaim is, de még mindig valami ember feletti erőt érzek magamon, ha kell még 2 szakaszt is lefutnék simán. És tudom, hogy ezzel a csapatom is így van, most már négykézláb is, de megcsináljuk.

Egész reggel óta nézegetem a többi csapatot, párost, egyénit és bicost, igyekszem minden ismerősnek egy-két jó szót mondani és ők is viszont. Hiába a fáradtság, olyan ez mint valami fesztivál. Hetek, hónapok óta mindenki várta, vissza számolt, szervezett, tervezett. Sok sok embernek most az álma válik itt valóra, de van aki most fog rá kapni ezáltal a futásra. Egy biztos ezt a hétvégét sokan sohasem felejtik el és már most tudják, hogy jövőre újra itt lesznek.

 Na de vissza az éjszakába, már nincs sok energiám, egy pokrócba tekerve várom hogy az utolsó váltó pontra érjünk és jöjjön aminek jönnie kell, lefutom a maradék 4.5 kilométerem. Persze egy oltári kedves emelkedővel kezdünk, remek. :) Állok a ponton, várom Gábort körülöttem a Bogyókák, biztatnak, kabátot terítenek rám, utolsó ölelések és már tudjuk mindjárt vége. Végére érünk 20 olyan órának, amit hónapok óta várunk, amire hónapok óta készülünk, amitől egész héten nem aludtam.

És jön Gábor megfogom a chippet és elindulok koptatom a cipőm talpát felfelé az emelkedőn, fél 5 körül lehet, tök sötét van, az autók fénye világít csak, de miközben futok egyre jobban világosodik ki, jön fel a nap. Rálátok a Balatonra, csodálatos a kilátás, és valami hihetetlen érzés fog el. Atyaúristen, hát körbe vittük ezt a kis kütyüt, mi 6 + 1-en. És ehhez mind a 7en kellettünk, mindenki rengeteget rakott most ebbe bele. Tudom, hogy ők ott várnak már Aligán a célkaputól nem messze, hogy kéz a kézben befussunk és elmondhassuk, hogy az Ultrabogyók 6 is körbe futotta a BALATONT!!!


És eljön a pillanat, a hideg ráz, ahogy feltűnnek a többiek, sikoltozva, mosolyogva várnak és sprintelek, majd együtt lelassítunk, kéz a kézbe kerül és óriás tapsviharba mi is CÉLBA ÉRÜNK!

MEGCSINÁLTUK! köszönöm nektek, különleges volt és tudjátok veletek újra bármikor!

Egyik Bogyó csapatunk picivel előttünk, másik picivel utánunk ér be. Fényképek készülnek, ölelgetjük egymást, picit pityergünk is és nagyon örülünk! :)

Szívből gratulálok minden kedves kis Bogyómnak és mindenkinek, aki ezen a hétvégén egyéniben, párban, csapatban vagy kerekezve kerülgette a Balcsit, remélem még sokszor találkozunk!!

Mikor célba értem, le is nyomtam a Nike mérését, pár perccel később néztem, nem lett meg a 42 kilométer, csak 41,97 :)) ha tudom tuti futok még 30 métert :D de sebaj, így is Több mint 4 órát futottam a 20 - ból és nagyjából 4 órát bringáztam is :) Ja és végül 38-at voltam tulajdonképpen ébren és 3,5 kg fogytam, na a számokról ennyit. :)

Célba érés után, mindenki elment a szállásra, nekünk maradt az autó, próbáltunk aludni, hááát nagyjából végig sírva nevettünk, kiütött a fáradtság. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni a nevetést, a boldogság hormonok utat törtek maguknak és hatalmas hanggal kitörtek belőlem. Persze ahogy Anyukám mindig mondta is a sok nevetésnek sírás lesz a vége. Lett is, de ez már egy másik történet.

Fürdőztünk, hatalmasat ettünk, majd igazán fáradtan haza tértünk. Kis pillanatkép a haza útról:

Jövőre? Ki tart velem? :)