NIKE Félmaraton Évi tollából: Anya, megcsináltam!

Minden a Facebookkal kezdődött. 

Van nekem két kis barátom (Eperszem és pannonfunk), akik mindenféle izékkel folyamatosan töltögették fel, hogy akkor ők hol meg mikor és mennyit futottak. Én meg ültem a gép előtt és lájkoltam, aztán egy két hét múlva ezt eléggé szánalmasnak ítéltem meg és utána néztem a neten, hogy mégis hogyan kellene hozzálátni ehhez a futás dolognak. Meg is találtam az edzésonline-on egy abszolute kezdőknek való talán hat hét, öt kilométer vagy valami hasonló programot, na mondtam is magamnak ez nekem való. Ekkor 2011. tavaszát írtuk. Után olvastam annak is, hogy nem is kell más,  mint egy cipő, semmi más, de az fontos.  Na persze, mivel én nem voltam biztos abban hogy komolyan fogom én ezt az egészet tolni, természetesen nem vettem cipőt. Elkezdtem futkosni (hahh sétál, fut, sétál….liheg, leginkább ez volt) egy régi cipőmben, amit annak idején step aerobic órákra hordtam. Mondanom sem kell, hogy abban a pillanatban, hogy tudtam már három kilométert egyben futni itt fájt, ott fájt, szóval kénytelen voltam cipőt venni.

Na ugorjunk egy nagyot.  természetesen mivel tavasszal kezdtem futni, hamar jött a nyár, akkor ugye dög meleg van, csak az fut akinek nincs esze, aztán ősszel megint kicsit belelkesedtem, aztán télen meg hideg van. És ezzel 2012. év eleje lett, amikor is egy kocsmázás alkalmával felmerült a futás, mint téma. Juli barátnőmmel egyből kezet ráztunk egy áprilisi middicitára, majd a félmaratonra szeptemberben, majd rágyújtottunk és lehúztuk a sokadik sörünket.

Na igen, hát így indult. Egy kocsmában, sörrel és cigivel.

Majd jött a másnap amikor is rájöttem, hogy nem vagyunk normálisak, és elkezdtem agyalni,  hogyan is kezdjünk ennek neki.  Tehát a cél 6,2 km. :D

Szóval úgy nézett ki a helyzet, hogy ha éppen volt kedvem, akkor futottam, ha meleg volt, akkor nem, ha fáradt voltam azért nem,ha az előző este hosszú volt akkor meg azért nem. Tehát mondhatjuk azt, hogy nem készültem én félmaratont futni, egyáltalán, de még az a 6,2 is igen távoli célnak látszott. De a fogadás az fogadás.

Kikerestem az eredményemet. Ezt a távot a 36. szülinapomon 44 perc 25 alatt futottam le.

Innen felgyorsult minden, kezdett beépülni a bioritmusomba a futás. Kisebb versenyek és távok jöttek sorban egymás után. Igen ám de jött a nyár, ráadásul nem is akármilyen, hetekig 40 fokok vannak, és a fenekemben a félmaraton rajtja. Az sem tűnt túl jó taktikának, hogy éjjel megyek le futni, hiszen a verseny reggel 9-kor rajtol az én szervezetem nincs ehhez hozzászokva, be kell iktatni a vasárnap reggeli futásokat. Bulizós olvasók sejtik mit jelent ez, minden szombat estét dobni. :D

Elkezdtem készülni, nem tagadom nem tettem meg mindent, hiába volt terv,hiába volt számolgatás, a gyakorlat mindig más. Egy dolog biztos volt, futni kell egy félmaratont akármilyen eredménnyel, de meg kell csinálni, fejben megvolt minden, rengetegen drukkoltak és biztos voltam benne, hogy meglesz. 

A verseny előtti napon előkerült István (pannonfunk) azzal, hogy kapott egy rajtszámot és futni fog, fussunk együtt. Megmondom őszintén, hogy nem vagyunk egy súlycsoport, én ráhagytam, de vasárnap reggel még mindig lelkes és azt mondja „nyulaz” nekem. Bahh nincs visszaút, hát legyen! És start…..nem tudom mi történt a versenyen, nem tudom, hogy csináltam meg és nem tudom mit kell ilyenkor mondani. István behúzott, a szó legszorosabb értelmében. Csak rá figyeltem és magamra, a kilométerek meg csak jöttek és mentek, tökéletes kiszolgálásban volt részem, nem kellett semmivel sem foglalkoznom. A zene is sokat segített, Ági húgom már második alkalommal készít nekem meglepetés zenei válogatást, amit addig nem hallgathatok meg csak ott a helyszínen, természetesen most is voltak benne nagyon ütős és rettentő szórakoztató darabok, volt hogy megint hangosan felröhögtem futás közben. Okosan frissítettem és locsoltam magam, nem éreztem holtpontot.

A legnagyobb félelmem volt, hogy a záróbusz felszed, ezért amikor megláttam a pesti rakparton, azt hittem elájulok, de István azonnal rámszólt, hogy én csak fussak ne figyeljek másra! Igenis értettem.

Elképesztő volt anyukámat meglátni a rakparton szurkolni (és igen tudom, hogy érzelmileg kint sokkal rosszabb, mint bent). Sokat segített az is, hogy a belváros az én terepem, itt élek a legközepén nekem a rakpart a Duna, a hidak és beton alapelemem, tudtam, hogy ebből is csak erőt kell merítenem, ismerős útvonal a vége, Parlament, Alkotmány utca, és már csak egy kanyar, még fel a hídra, és vége. A 13. kilométernél begörcsölt a lábam, de megpróbáltam teljesen kiiktatni. Tudtam, hogy egy kicsit bele kéne húzni a végén, meg kéne tolni már ha ez egyáltalán lehetséges. Összeszedtem magam, és valahonnan messziről hallottam István hangját, hogy már csak egy kilométer, már csak ötszáz méter, már csak kétszáz, gyerünk Évi meglesz a terv, gyerünk!

Hát így történt, hogy 2 óra 29 perc és 30 másodperc hivatalos idővel lefutottam életem első félmaratonját. Anya, megcsináltam!

Külön büszke vagyok arra, hogy nem sétáltam bele, a frissítő pontokon volt séta de nem voltam hajlandó futva enni és inni. Mindennek van határa! J

Most kérdezhetnétek, hogy oké értjük, hogy ez az elmebetegség beszippant de mire jó ez az egész? Sok mindenre, egyrészt rendszert csinál a rendszertelenségből, másrészt én aki halogatós voltam, és mindent az utolsó percben csináltam meg, most kénytelen vagyok időben nekiállni. Folyamatos kihívás, újabb és újabb tervek és célok. Biztosan tudom, hogy jövőre indulni akarok a Brutálfutáson. Sárban csúszni és szalmabálákon átugrálni, hát ez a valami! Ja és persze a család is fertőződik, Judit húgom úgy részt vesz velem ez a Brutálon, hogy észre sem fogja venni. J

Na és akkor a végén lássuk, hogy kik is segítettek engem idáig:

Köszönetet kell mondanom Eperszemnek, pannonfunknak,mert nélkülük el sem kezdtem volna. Kriszti barátnőmnek aki végighallgatja állandó témámat a futást, és aki időt és energiát nem sajnálva végigcsinálta velem ezt az évet (is), Juli barátnőmnek, aki sokat húzott, és akit most én fogok, és természetesen a családomnak akik végig támogattak, sírtunk és nevettünk. Köszi anci, hogy vagy. A XVI. kerületi Runberries csapatnak, aki nagyon jó fejek és remélem sok közös futásunk lesz még.

És akkor az Oscar díj átadós köszönőbeszédem után neked is köszi, aki ezt az egészet elolvastad. 

Nike Félmaraton 2012 - a 2 órás sztori

Volt itt szó 122 percről és már emlegettünk 118 percet is, én reménykedtem és fejben is nagyon készültem, már mindenki tudta hogy a vágyam egy két órás félmaraton.

A felkészülésemben lehetett volna kivetni valót találni, sőt talán volt is. De én hittem benne, hogy nem csak a futás számít. Biztos voltam benne, hogy lesz haszna a sok-sok intervallum edzésnek (Bodyrock, tornavideo.hu) és közel 3 ezer idén letekert kilométernek is.

Szombaton kitekertem a rajtszámért a ligetbe, ott kapásból Iramszarvasba botlottam, aki megemlítette, hogy holnap épp 2 órát fog valakinek nyúlazni... Hoppá, véletlenek nincsenek. Egyből bedobtam, hogy lehet betársulnék...

Ezután meglátogattam a Suhanj sátornál az órák óta szorgoskodó fekete vádlijú Cögét. Na ő is elkezdte a bogarat belepakolni a fülembe, hogy akár velük is mehetnék, de az ő tempója picit ijesztőnek tűnt...

Még éjszaka is sokat agyaltam, hogy mi lesz,kivel menjek? lehet maradnom kéne az "igazi" iramfutók mellett? De ott meg tömeg lesz....

Szokták mondani, hogy az idő majd mindent megold... Hát igen 9 előtt 5-8 perccel számomra világossá vált minden, nemhogy iramfutóm nem lesz, de még a kordonon sem biztos hogy át jutok.

Persze az átjutást megoldottam, de a feladat, hogy tartsam a tempót, okosan frissítsek, jól osszam be az energiát, és fejben ne vesszek el, mind rám maradt. Pont ezen agyaltam, amikor én nem tudom hogy, de elértük az első kilométert. Hmm ilyen hamar???? És ránézek a garminra, de csak megerősíteni tudta ő is hogy bizony máris megvan az első kilométer. A tempó is jó, akkor csak siessünk tovább.

 Agyalnivalót mindig találtam, például azt számolgattam, hogy mennyit vesz el egy frissítés? És ha minden 2 kilométerben megspórolok mondjuk 20 mp-et, az elég lesz e a frissítésekre? Vagy a frissítés kilométerében siessek? Na de nem tudom mikor van frissítés. És míg ezen gondolkoztam, eljött a második, majd a harmadik kilométer is. Ez tetszett, mert én nem ehhez vagyok szokva, hogy csak így sietnek elém ezek a táblák.
De jött a kis gonosz a fejemben, aki elkezdte volna nyomni, hogy na ne örüljél te kis hülye, úgyis jön majd a szenvedős része is, tuti jön majd valami holtpont szerűség..

Na és napok óta edzettem a fejemet is, hogy igenis ki fog állni mellettem és nem adhatja fel. Így elűztem a gonoszt és csak arra koncentráltam, hogy azért megy ilyen simán, mert jó formában vagyok és így fog végig menni. Mert meg tudom csinálni.

És tényleg, 5 kilométernél és 10-nél is teljesen terv szerint haladtam, egyre biztosabb volt, hogy megtudom csinálni.

Volt egy rész, ahol nagyon beszorultam az emberek közé, így visszanézve 13-16 km között lehetett, itt lassultam be picit, de volt egy elég nagy bénázásom is az egyik frissítőn, szóval vesztettem másodperceket itt-ott, de hoztam is be, szóval nagyjából egálba éreztem magam és tényleg nagyon kevés volt hátra, talán 3 kilométer. Na és itt elhittem, hogy meg lesz az a 2 óra. Jöhet most már bármi, meg fogom csinálni! A telefonra is rá tudtam pillantani, Zsolti is írta hogy, hajrá várnak a célban, ez is nagyon sok erőt adott, hát mentem. Lehet már nem kellett volna, de ahol lehetett még ittam, kellett a biztonság érzetemnek és mindenhol fejet locsoltam.

Hősök tere, taps, drukkolás, kanyar a ligetbe, DK-s hajrázás, és most Viki told még meg, nincs sok időd és ebbe már nem halhatsz bele, ne nézz sehova, csak menj. Kiabálás jobbról, mire felfogom már túlhaladok. Lehet a kicsi családom?? Menj! Célkapu és artikulálatlan üvöltés és most nézz rá az órára, nyomd ki gyorsan!

MEGCSINÁLTAM!!! ÉN! MEGFUTOTTAM A 2 ÓRÁS FÉLMARATONT! HÚ, BOLDOGSÁG!

Persze végig futott az agyamon, hogy biztos már nincs 2 órán belül és hogy a hivatalos mérés akár 2 ó 1 p is lehet, de én most ebbe mindent beletettem. Lehet, hogy a felajánlott kedvezményes cipőt elbuktam, de sokkal többet nyertem.  
12 percet javítottam az eddigi legjobb félmaratonomon, és legyőztem önmagam.

Részletek:

Hivatalos idő: 2:00:54, 571. hely a 2049 nőből, kategóriámban 121.

Utána kis családdal és a bogyókkal és Runkáékkal levezetés a kertemben.

 

Olyan ügyeset futott mindenki, hogy csak na. Büszke vagyok Rátok! Remélem nem bántok meg senkit de egyvalakit ki kell emelnem.
Ő az a lány, aki mindig is tökre figyelte a kis futásaim, lelkes volt nagyon. Nekem gyanús is, hogy mit érdekli őt, hát nem is fut. Míg nem egy napon kiderült, (na jó a fülembe súgta) hogy titok, de én elkezdtem futni... Aztán tavasszal már ott paráztak a barátnőjével a toytoyok mögött az első versenyre készülve. Nyár elején azt mondta:  "te Viki, én lefutom azt a félmaratont. Olyan boldog lenne Anya, hát megcsinálom... " Picit féltettem, de tudtam, hogy őrült, hát biztattam.

És Apostol Évike tegnap simán, lazán lefutotta élete első félmaratonját, méghozzá 2:30 alatt! Büszke vagyok rád nagyon és a következő poszt a Tied!

Fuss Eperszem, Fuss!!

Nincs mese 120 perc alatt le kell fussam a Nike félmaratont. Mert egyrészt irtó büszke lennék magamra. Másrészt, meglepném magam egy cipővel akkor (lehet amúgy is, mint mondjuk vigaszdíj, de pszt!)

És azért ezt nézzétek, ennyien szurkoltok nekem, hogy a ranglista első helyére kerültem, azért így lehetne ezt megköszönni, nem?
Ez a szurkolás amiatt nagyon jó, mert az útvonal mentén három helyen lesz olyan fal ahol ha elhaladok, ki írja a nekem szánt üzeneteket, hát nem inspiráló? :)

Esélyek? Nem akarok tippelgetni, de nagyon meg kell ezért küzdenem azt tudom, és nagyon könnyen elbaltázhatom. Sőt, ha meleg lesz, akkor szinte esélytelen... de én reménykedem, aztán FUTOK, ahogy csak tudok.

Ha még nem szurkoltál itt tudsz: CHEER ME ON