Vivicitta 2013, az erőltetett PB mentes menet. :)

Na persze panaszkodásra semmi okom, hiszen nem kell mindig PB-t futni ugye?
Illetve ha az kell, akkor talán előtte nap nem kell közel 100 km-t tekerni. De Szobtól haza kerékpározni, végig a Duna mentén, szuper időben, gyönyörű helyen, néhol konkrétan a Dunában. Egyszerűen csodálatos, ezen nincs mit magyarázni.

Talán normálisan kéne reggelizni. De van amikor minden más izgalmasabb és fontosabb, mint egy nyugiban elfogyasztott kiadós reggeli.

Talán meg kéne szokni a meleget. De hát mikor? Esély se volt rá.

Talán nem kéne a rajt előtt 3 perccel a még a toitoiknál állni. Na de akkor nem is rólam lenne szó... :)

Szóval kifogásom akadna bőven, de talán ez most így volt jó és szép és kerek. Na jó igazából teljesen szép sem volt, mert azért egy adag szenvedés fűszerezte. Valahogy nekem a Vivicittán futott félmaratonok mumusok maradnak.. 2 éve is nagyon szenvedős volt.



Természetesen volt előtte Bogyó gyülekező, ahol mentek az utolsó biztatások, hátsimik, nevetések  és tervek. Jó így együtt készülődni egy CSAPATként, a Runberries -el. Sőt talán egy picit túlzottan is elterelődik az ember figyelme ilyenkor.

Persze míg a többiek beálltak a helyükre a megfelelő rajtzónákba, én még lábamat össze szorítva, sorban álltam a mosdóknál.. Sajnos nem én vagyok az egyetlen ilyen hülye felelőtlen, kicsit lemaradós féle.. Mert vagy 5 ember állt előttem csak az én soromban, nagyjából 3 perccel a rajt előtt. :D

Ennek ellenére valami csodás érzékkel sikerült a kordonnál az én zónám rését megtalálni, így másfél perccel a rajtpisztoly dördülése után, áthaladtam már a rajtkapun. Tökéletesnek tűnt a tempó, amit ott akkor együtt tartottunk.

Nagyon jó hangulat volt, csak úgy szárnyaltam... Egészen addig míg az órámon észre nem vettem, hogy talán 5 perces ezreket futni kicsit erős lesz. Itt visszavettem és arra lettem figyelmes hogy a nagy gyorsaságban valamit elhagytam. A lelkesedésem. Basszus.

Igazából jobb lesz ha megszokom, hogy valami átkozott kisördög az első pár kilométeren le akar engem beszélni erről az egészről. Komolyan mondom 4 km magasságában a szigetről kifelé futva erősen gondolkoztam, hogy ha most megállnék, lazán vissza sétálok és majd Évivel végig megyek szurkolni... mert hogy nekem most nincs kedvem futni. "Hát normáliiis? És utána hogy magyarázod ezt meg magadnak? Kapd már össze magad, héé!"

Na, eközben már messze elhagytuk a szigetet, szóval probléma megoldva, nincs esély már itt ki szállásra. A tempóm inkább 5:40 körül mozog és írtó meleg van, nincs merszem gyorsítani. Ahogy telnek a kilométerek, úgy kerül egyre távolabb az egyéni rekord lehetősége is. Tudjátok, a szokásos matekozás most is lefoglalt kilométereken keresztül. :)

A kedvenc részem, kissé beteg módon a rakpart.. Igaz, itt úgy érzi az ember mintha sosem lenne vége.  Igaz hogy a 22 fok, az tűnik vagy 32-nek. De folyamatosan jön szembe a mezőny eleje vagy épp a vége.. Hát szerintem ennél jobb elfoglaltság nincs is, mint lesni az ismerősöket, pacsizni, átkiabálni, mosolyogni.

Úton útfélen jön egy - egy hatalmas hajrá Eperke, hajrá Eperszem, hajrá Runberries, folyamatosan újabb, majd újabb lendületet adva.

Most már kétség se fér hozzá, hogy lefutom és a számok arra utalnak olyan 2 órán belüli időm lesz.


18-19 kilométer környékén a lelkesedésem megint hiányolom és hiába javul a tempóm, úgy érzem az energiám fogytán van. Na most hiányolom a reggelizést...
Mindegy innen már fél lábbal is, de befutok, viszont a mosolyom már nem őszinte.
Pedig azt a hatalmas hangulatú szurkolótábort, amit a SUHANJ nyújtott 18 kilométer után, le írni sem lehet, szerintem rengeteg embernek olyan löketet adtak amivel akár perceket faraghattak le az idejükből, fúú nagyon jók voltak.

Aztán jön a Margit híd, igyekszem minden tartalék energiát hasznosítani és tudom most kell erre a nagyjából 6 percre mindent bele adni, de végem van, basszus. :)

Megyek, futok, robogok, még mindig innen -onnan jön egy hatalmas kiabálás, a már beérkezett Bogyóimtól. Sőt az egészet végig izguló, szurkoló, buzdító Évikétől egy erős pacsi mellet, Vikiiii már csak 350 méter, k...a jó vagy!

Hidegrázás, megcsináltam érzés ON. Kis sprint és csurom vizes, meggyötört fejjel, zakatoló szívvel végre átlépem a célkaput.

Hát ez a "két órás sztori" most 18 másodpercen múlott...

 

A kis Bogyókáimnak meg innen is hatalmas gratu, sok - sok fejsimi, szuperek voltatok! Ki egyéni csúcsot, ki a nehezítő körülményekkel együtt, de nagyon szépet futott! Megcsináltátok! Megcsináltuk!

Dunapart, futi, vivi és végre tavasz! :)

Nem tudom, ti hogy voltatok vele, de én annyira nagyon vártam a jó időt, a napsütést, a rügyező fákat, a színes virágokat.... A tavaszt! És végre itt van.
Már nem kell sokat vacakolni, kis gatya és trikó fel, aztán szedhetjük a lábunk. Nem sötétedik korán, nincs hajnalban sem hideg. Nagyon jó, boldogság. Persze tudom, hamarosan jön a túl meleg van... de sebaj, párszor már kibírtuk, most is kifogjuk.

Hétvégén családi kiruccanás keretében, kihasználva az első tavaszi hétvégét, fogtuk magunkat és elhúztunk Leányfalura. Csudaszupi idő volt, kirándultunk, függőágyaztunk, és élveztük a D vitamin raktárak töltődését. :)
Vasárnap azért d.e. én sort kerítettem egy futásra, míg a család a Duna parton ejtőzött. Valami hihetetlen csodás volt, ott a Duna parton futni, annyira szép volt a táj. Jöttek szembe kerékpárosok mosolyogva, futók integetve, nagyon élveztem. Aztán azon kaptam magam, hogy hoppá már Szentendrén vagyok. Befutottam a városba, az emberek között kacsáztam, a macska köveken és annyira élveztem, olyan hangulatos az a rész, egyszerűen imádom. És amúgy tök vicces volt megyek, futok és egyszer csak kiszúrtam egy általános iskolás osztálytársnőm, ott él, ott van boltja.. Ő meg azon nevetett hogy oké tudja hogy sokat futok, de hogy itt is futva jövök, nem akarta elhinni. Picit csacsogtam, de aztán nem akartam tovább váratni kis családom így gyorsan vissza is szaladtam.
Kis energia feltöltés után meg már hármasban gyalogoltunk vissza Szentendrére, Dorci tök ügyes, indulhatnak a kisebb túrák vele.. :)

Vasárnap meg sokak "nagy örömére" ismét ellepik Budapest a futók. 28. Városvédő futás, a Vivicitta kerül megrendezésre. Így fél 10 - kor elrajtolok egy félmaratoni távolságra. Nem igazán tudom belőni, hogy mit fogok futni. Egy két kis bakit leszámítva, azért egészen jól tudtam futni az utóbbi időben és az edzések alapján tempó gyorsulást is lehet felfedezni. Viszont a meleget én még nem szoktam meg, az okozhat meglepetést is. Minden esetre, ha minden jól megy szeretnék a novemberi Siófoki 1:58-as FM időből egy kicsit lefaragni... Hogy mit sikerül? Vasárnap kiderül!

Nagyon jó, vidám, egészséges futásokat mindenkinek akár ide haza, akár például Londonba! Hajrá Dvorcsák Laci!!! Hajrá Bogyókáim, hajrá mindenki!!

Csak 28 km..., Tóparti Futóparti.

Pár hete felmerült hogy a pár Bogyó megy és az évek óta megrendezett Velencei tó körön részt vesznek. Persze én is barátkoztam a gondolattal, de azért 28 kilométer, az nem kevés. :)
Március utolsó heteiben nem sikerült nagyon futnom egészségügyi okokból, így április elejére tele voltam tettvággyal (némi feszültséggel), és a BSZM beszámolók is nagyon lelkesítettek. Így eldöntöttem, lesz ami lesz, de elindulok ezen a tó körön. El kell kezdenem a hosszú futásokat, nincs mire várni..
2011-ben már kisebb-nagyobb nehézségekkel, de körbe futottam ezt a tavat csak éppen a szervezett futással szemben :D Okosan. :) Meglepő módon nem tartozik a kedvenc futó élményeim közé :P

Na és akkor a vasárnap..

Szerencsére csak reggel 10 kor volt a rajt, így ráértünk 8 kor indulni. Péter, George és Tamás társaságában jött értem. Az út vidáman telt, én még ettem-ittam és tele firkáltam az alkarom, ugyanis minden egyes kilométernek megvolt a gazdája, melyiket kiért futom. A család, a bogyók és  a barátok el lepték a kezem. Igyekeztem nem izgulni nagyon. Ez egészen addig ment, míg oda nem értünk...

Nagyon erős aggódás lett úrrá rajtam és ha nem 4 pasi vesz körül, talán még valami hisztit is meg engedtem volna magamnak, de így eléggé vissza fogtam. Meg mondom őszintén, úgy álltam ott a rajt előtt pár perccel, hogy kínomban már csak nevettem magamon, hogy igazi őrült vagyok, ez most túl sok lesz...

Már előtte megbeszéltük a fiúkkal, hogy ők sokkal előbb beérnek. Ha gáz van értem fognak jönni, ne féljek. Persze már akkor is tudtuk, hogy megállni, leülni és telefonálni, csak akkor fogok ha tényleg valami extra dolog lenne.

Rajtszámot végül sikerült kapnunk, amit persze én elfejtettem magamra tenni.. csak hogy még legyen mivel foglalkoznia a Bogyókáimnak az utolsó percekben :) Hoztam a formám na. :)

Annyira hangulatosan indult a rajt, nagyon jó érzés fogott el, utolsó biztatások, váll veregetések és útnak indultunk. Persze a gyors bogyóim hátát már olyan fél kilométernél sem látom, de sorra feltűnik egy - egy ismerős, váltunk egy két szót, vagy csak intünk egymásnak.

A lábaim nagyon vinnének előre, de nem engedem tudatosan vissza fogom magam, hogy maradjon energia végig... Reménykedem.

Nehezen melegszem be, az első 6-7 km alatt teljesen lehetetlennek látom ezt az egészet, de megyek, visznek a lábaim, valami csak lesz...

Ezután viszont minden a helyére kerül teljesen kényelmes 6:10 - 6:25 körüli tempóban sorra fogynak el a kilométerek. Szokásos matematikázást nyomom, tervezgetek, számolok és mindig egy rövid célt tűzök ki, hogy mondjuk 14 és akkor onnan már csak egyre kevesebb előre mint hátra. Közben ugye van egy 28 fős név listám, amit néha ki sem tudok olvasni :)) de sokat segít így is, hogy van kikért futni.

Ahol lehet nézem a tavat, furán kihalt minden, de ennek ellenére is szép, olyan megnyugtató. Rájövök hogy mennyire szeretek futni, kitisztul a fejem, szinte teljesen üres lesz, nem agyalok az élet nagy dolgain, nem aggódom, csak futok. Nincs más dolog, ami ilyen állapotba tudná hozni az agyam. Szeretem. Szeretek futni.

18 körül kezdenek fáradni a lábaim, de nem veszélyesen. Egyszerűen csak jelzik, hogy köszönik, de nekik ennyi lassan elég lesz. Mosolygok, már csak egy óra kb. és pihenhettek.

Várom a nagy holtpontot, amin át kell majd küzdeni magam, de hiába....

Nagyon tisztességesen frissítek sőt.. Kissé kényelmesen is, megállok, eszem kicsit, iszom, néha beszélgetek is, nem sietünk sehova, nem? :)
24-25 kilométertől már tudom, hogy nem lesz semmi baj menni fog, ez újabb erőt ad. Pár helyen már fáj a lábam. A körmeim is jelzik, ha sokáig akarom folytatni, ők tuti nem maradnak velem, de valahogy most minden jó, még így is.

Itt egy darabon együtt megyek az edzésonline -os vidám kis csapattal, nem vagyok túl szociális, szóval nem is sejtik, hogy a látszat ellenére tök jól húznak és elterelik a figyelmem :)

Úgy tűnik, azért tényleg komolynak tűnt az aggódásom, hogy lehet nem érek körbe, mert a 26. kilométer környékén, meglepetésként ott vár Tamás, aki pici repetázásként, így 4 kilométert dob rá a 28-ra. Ő vidáman nyugtázza, hogy teljesen rendben vagyok még simán behúzza 6 perc alá a tempóm, én meg igyekszem mosolygósan szedni mellette a lábaim. Nem sokkal a cél előtt Péter bringázik szembe, ő még körbe is tekeri a tavat grátiszként.. Őrültek ezek mind! :)

Mivel tudom hogy már csak pár száz méter, így merek emelni a tempón, de közben kezd nyugtalanítani, hogy nem látom a célkaput... Nem lassítok, csak mindenféle nőiességet mellőzve megérdeklődöm Tamástól, hogy mégis hol a ...... ...... van az a ....... célkapu? :D
De végre feltűnik! Utolsó rakétáim is bekapcsolom és szó szerint berobogok a célba! Ez az! Megcsináltam! 3 ó 6 p, ilyen laza frissítésekkel? Nem is rossz. :) Persze ha nem ahhoz hasonlítom, amilyen időket a fiúk futottak.. ;)

Örömködés, fényképezkedés és a felfedezése annak, hogy annak az autónak a kulcsa, amiben száraz, meleg ruha vagy a pénzünk megtalálható, bizony Péterrel együtt még megkerüli a Velencei tavat immár két keréken. Sebaj, megfagyni azért nem fogunk az uszi aulájában addig meghúzzuk magunkat. :)

De később megérkezik Péter vele együtt Gyuri is egy laza 33 kili és 5 óra futás után. Együtt próbáljuk a meleg vízzel meghálálni lábainknak a kitartásukat, majd hazafelé a gyomrunk díjazása egy sokat emlegetett babgulyás némi rozéval. :)

Szép kis nap volt, úgy érzem 6 hónap múlva meg lesz az, aminek most a 2/3 -a sikerült. :)

2013.10.13.

Kedves Tőkeiné Dienes Viktória!
Örömmel fogadtuk nevezésedet a következő rendezvényünkre:

28. Spar Budapest Nemzetközi Maraton ^®

 Rajtszámod: 2745

Hát ez jó buli volt, avagy Kaposvár Dombjai Félmaraton pipa

Említettem már a legutóbbi bejegyzésben, hogy én ezt most nem vagyok hajlandó komolyan venni. Nem akarok se magammal, se mással versenyezni, egyszerűen egy hosszú futás, némi (khmm) szinttel és baromi jó körítéssel

Persze, lehet nem is ment volna ez komolyabban, de már mindegy is, minden percét élveztem szinte. A 15. kilométernél lévő emelkedő az igen barátságtalan volt, de ott meg sétáltunk nyugisan fel. Aztán a 20-as táblánál is, azt gondoltam, hogy na nekem lassan elég is, de az utolsó kilométer olyan esemény teli volt, ahogy mindenki jött szembe biztatott, kiabált. Péter meg hozta a zászlót... Szóval az utolsó 1200 métert észre sem vettem. :)


Szóval reggel, kisebb fennakadás után jött értem a Runberries kocsi karaván és célba vettük Kaposvárt. Az út vidáman, gumi cukrozva, sapka díszítéssel egészen gyorsan elrepült. Mondjuk mikor megálltunk pihenni, és olyan jeges szél volt, hogy ihaj, elég erősen elgondolkoztam, hogy na akkor marad a fürdő...

A helyszínen picit akadozva ment számunkra rajtszám, uszi belépő, kaja jegy felvétel, de szerencsére még tökre időbe voltunk, legalább kilépcsőztük magunk. :)

Mindenki össze készült, egyen bogyós sapiban, kivéve az én sapim, mert azon persze Eperszemek díszelegtek. :) Itt még elkapott kedvenc futóbarátném Runka is, jól megölelgettük egymást!

Átkocogtunk a rajthoz, utolsó percekben még csapatfotó:

Aztán pikkpakk átlépett a csapat a rajtkapun, és ahogy gyűrtük le a métereket, úgy lett az idő egyre barátságosabb, szinte ránk sütött a nap is ;)

Kellett pár kilométer míg igazán elkaptam a ritmust és elkezdtem élvezni az egészet. De igen jól sikerült a zenei válogatásom, ami rettentő bulissá varázsolta a egészet, többször táncikáltam is nagyon élveztem. Igazi FunRun volt.

Katával és a két Gáborral tök jól együtt mentünk, jó volt így egy csapatként. 10 kilométernél elégedetten nyugtáztuk Katával, hogy nagyon jól jöttünk. Később Kata hátrább maradt, picit dillemáztam is, hogy mi legyen, de mondta, menjek csak előre.

Volt összesen 5 domb, ebből az utolsó mint említettem is, igazán gyilkos. Próbáltam én vagányan felfutni, de aztán az eszemre hallgatva, energia takarékosabbnak éreztem a gyaloglást.
Nagyon vidám frissítő pontok is voltak és nagy meglepetést okozott még a pálinkát kínáló két hapsi is.

A végén L. Gabi elhagyott minket, szerintem úgy feltúrbozta őt, hogy nem fáj a térde, hogy titkos energia tartalékai bekapcsoltak. Találkoztunk a váltó csapatunkkal is, a MikiBogyókkal, úgy mosolygtak, mint akiknek meg sem kottyan a futás.

Aztán 20 kilométer után, Péterék a kezembe nyomták a zászlónkat, így azzal futhattunk be vidáman a célba:

Ezután már nem maradt más hátra, mint egy jól megérdemelt pancsi a fürdőben, kis kaja, kis citromos sör, mosolygás és vidámság.

Hazafelé már azért jóval bágyadtabb volt a társaság, de ennek ellenére is azt beszéltük, hogy azért ez egy igen jó vasárnap volt. Tökéletes szezonkezdés, remélhetőleg tökéletes folytatás..

Az időm nem lett valami fényes 2:20 perc, de ezért cserébe tényleg élvezetes volt végig, azt hiszem egy ilyesmi maratont szeretnék elsőre futni.

Köszönöm a csapatunknak, a KisBogyóknak az élményt, mindenkinek hatalmas fejsimi, ügyesek voltatok!

Péter Attilának és segítőinek köszönjük a szervezést, szuper volt!! Szerintem jövőre újra ott leszünk. Minden résztvevőnek gratulálok!

1 éve már . . . és NEM mellesleg Kaposvár is vár :)

Na szóval, 1 évesek lettünk a Bogyókáimmal. Hogy ezt mennyire és hogy ünnepeltük, azt nem részletezném :) De volt Karaoke buli és finom vacsora és egy kis frissítő rozé. :) Szóval eltudjátok képzelni, amúgy csapat építő tréningnek is megfelelt. :)

De egy valamit muszáj elmesélnem, amivel teljesen zsebre vágták szerintem a két Nagykövetet ezek a kis futóbogyók. Ugyanis egy-két főszervező segítségével csináltattak nekünk egy szép kis könyvet, az enyémen Dorci Lányom Runberries rajzával, amit tele írtak kedvesebbnél, kedvesebb üzenetekkel.
Például, hogy szeretik ezt a csapatot, hogy jó itt, és hogy köszönik a sok támogatást, vagy hogy miattunk szerettek meg futni... de ami nekem a leggyakoribb volt, az az hogy mindig maradjak ilyen mosolygós. :)


Szóval én személy szerint könnyekig hatódtam... Köszönöm nektek, ilyen kedvességet nem is érdemlek Tőletek Runberries!


És akkor hogy bele is csapjunk a kilométerek gyűjtésébe, vasárnap minket vár Kaposvár és kedvenc Péter Attilánk! Hát remélem az eső messziről elkerüli a versenyt, és megint egy vidám napnak nézünk elébe! Én most semmilyen időcéllal nem készülök, egy hosszú futásnak dombokkal spékelve tudom be ez egészet... Jó lesz nagyon! :)

BKV helyett futás

Kerékpárral közlekedem az év kilencvenöt százalékában. Talán emiatt, talán csak mert simán egy rakás kaki, de nem szeretem a BKV járatait használni...
Nem tudom elmondani, de ez esetben leírni sem, micsoda különbség a kettő között. Betekerek dolgozni és mondjuk rám mosolyog vagy köszön a szemben jövő bringás vagy felszállok a buszra és olyan mélabús fejjel ül mindenki, hogy én is meg ijedek mi van? Nem köszön, nem mosolyog, de fújtat, hörög, köpköd és jellemzően büdi. Köszi nem.

Aztán most nagyon tél van. Csúszik, olyannyira hogy múlt héten sikerült egy fergetegeset zakóznom, kisebb-nagyobb sérülésekkel megúsztam, semmi maradandó.
Szóval pisztácia nem téli gumis, így most hagyom pihenni.

Viszont a buszozás drága is... Akkor fussunk :)

A logisztika kicsit kérdéses, de most úgy csináltam, hogy tegnap jöttem tömeg közlekedve, nagy hátizsákkal benne futó cucc, mára váltó ruha, és a kis futóhátizsákom. Itt hagytam csizmát, nagy sapkát, táli kabátot és haza kocogtam. Néha csúszkálva, néha erősen fagyott havat taposva, de teljesen jó volt. :)

Így hogy minden emberi ruhám bent volt, már esélytelen volt, hogy a reggeli lustaság vagy bármi lebeszélhessen.

Rákospatak partján reggel munkába menet, - 4 fok :)

Szóval reggel újra bekocogtam és hiába a -4 fok, hiába a második felétől arcba hulló hó, juj de jó volt. Egy-két futó jött a patak parton szemben, velük össze mosolyogtunk és újra vidáman indult a reggel. A másik ami folyamatosan mosolyt csalt az arcomra a pár percenként felzúduló tapsvihar a fülemben. Nem, nem mentek el teljesen otthonról. :) Hanem van a NIKE+ programnak egy olyan extrája, hogy ha te egy igazi FB buzi vagy (mint ahogy én) akkor beállíthatod, hogy kipostolja mikor elindultál futni. És amikor ehhez valaki hozzá ír, vagy lájkolja, akkor a zene lehalkul és kapsz egy tapsvihart a füledbe, és jó esetben ettől fülig ér majd a szád :D


Lehet ma is bent kéne hagynom a cuccaim... ? :)