Suhanj!6 - Valami volt a levegőben, avagy győzelem Önmagam felett.

" Valami van a levegőben, valami ami éjjel összerak,

Van valami a levegőben, valami ami reggel szétszed.

Éjjelre összerak majd, reggelre szétszed."

Előző hétvégén EFOTT-ra vittük a gyerekeket és mikor megszólalt ez a szám, nekem beragadt és egyértelműen összeköttetett a Suhanj!6 éjszakával. Bíztam benne, hogy lesz valami, ami éjjelre összerak majd.

Már előző bejegyzésekben írtam arról, hogy jó ideje elátkozottnak érzem magam és sokszor újra meg újra fel kellett állnom, ami néha nagyon tudott fájni, hogy a háttérben mennyi könny volt igazán, azt csak kevesen tudják. De sokan szurkoltak és persze volt olyan is, aki már nem értette minek erőltetem, miért nem engedem el ezt a szaladás témát.

"Voltak akik szaladtak a szívemen

Voltak akik nevettek a sebeken

Voltak akik hitték hogy feladom

Voltak akik tudták hogy nem adom"

Na, azt hiszem a dalszövegek kimaxolva :)

Persze a felkészülés sem ment teljesen gördülékenyen, amit mostanra már Sanyosz is megszokott. Mikor 3 sima hét jön és haladok, akkor a negyediken esélyes, hogy valami megállít. :( De az akaraterő most nagyon megvolt, így július közepére ott tartottam kilométerben ahol a 9 év alatt még sosem, 1100 felett. Fejben is rendben voltam, mert tudtam, hogy nagyjából azon áll vagy bukik minden. És azon hogy a realitás talaján maradjak, ne akarjak senkinél többet futni, ne azzal foglalkozzak, ki mit fut 6 óra alatt. Senki mást nem kell legyőznöm, csakis önmagamat.

Írtam még pénteken pár sort, azt ide másolom:

„36 órával a rajt előtt…
Nem, most nincs semmi előtte post és kevesen tudják, mire készülök. Hívhatjuk babonának is, de igazából tudom, hogy nekem már annak is örülni kell, ha a rajtig eljutok. Hát így most ezt magamnak írom egyelőre és majd a beszámolóba utólag bekerül.
Azért szeretném leírni, mert emlékeztetni akarom magam, hogy milyen tervekkel indulok neki és lehetőleg ne lehessek és ne legyek elégedetlen.
Ha teljesen őszinte akarok lenni Bécs (2015) óta nem volt olyan futásom, amivel igazán elégedett lennék, kivéve a BSZM párban, de az kicsit más.
Hogy honnan jött az ötlet, hogy 6 órás futáson induljak? Egyrészt a Suhanj!6 valami csoda számomra, imádom a hangulatát, a célját és a mondanivalóját. Voltam ott már párban, váltóban és önkéntesként, így nem maradt más... Másrészt biztos nektek is megvan ez, hogy ha 10 kilométert kell futni az is lehet kihívás, de pl. ha egy félmaratont, akkor a 10 kb. meg se kottyan.
Ha most nekem a 42 km a mumus, akkor feljebb lövöm a lécet és megnézzük, mi történik.
Így mondhatjuk azt, ha a maraton sikerül, már boldog leszek, de ha igazán őszinte vagyok, ennél kicsit többre vágyom, tekintve hogy 6 órán át fogok futni. Viszont 42 felett már minden méter ajándék, így ha a 45 meglesz én bizony már legyőztem önmagam és most ez a fő cél.
Számolgattam sokat és azt gondolom óránként 8,5 km beleférhet, de frissítek is stb., bár azt is sétálva tervezem. De egy szó, mint száz, ha ezen az éjszakán jól állnak a csillagok, szerintem az 50 elérhető és akkor tényleg nagyon boldog leszek, az lenne a BEST!”

Na, kicsit hosszú lett a bevezető :)


Szombat este azért már igen izgatott voltam, nem szerettem volna, ha bármi fontos lemarad, és ezzel szúrok el valamit. Magamnak sikerült mindent elvinnem, de sajnos egy fontos csomagot otthon hagytam, és ez már Leányfalu közelében esett csak le :( Ezúton is elnézést Edit és Cili, nagyon-nagyon sajnálom!

Olyan support csapatom volt, hogy azt leírni sem lehet, értem jöttek és onnantól kezdve minden kívánságom lesték. Figyelték a tempóm, bíztattak és szóltak mikor mit egyek, igyak vagy vegyek be, de még a lábaim is új életre keltették!
A frissítésem Hammer volt, előtte Krisztián segített összerakni, illetve kibővítette az én elképzelésem. A kapszulák kivételével, kb. a fele sem fogyott el a tervezettnek, sebaj.
Visszatérve a segítőimre, nélkülük ez nem ment volna így az biztos, nagyon hálás vagyok nektek, kedves Dervarics házaspár!

Indult még két párosunk is, Ildi Anitával és Melinda Zsuzsival, ami miatt megint csak tök szerencsés vagyok, mert szerintem legalább a táv felében így velük futhattam, ami nagyon sokat számított, köszönöm nektek!

Igazából magáról a futásról nem is tudok sokat mesélni, mert elrepült a 6 óra, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Egy maratonom sem telt ilyen gyorsan, mármint értitek, mire gondolok.

Ildivel együtt indultunk el, szegénykém frissen begipszelt kézzel :(, de egy nyekkenés nélkül ment és mosolygott! Szóval vele futottam az első órát, itt sok érdemleges nem történt azon kívül, hogy a kis segítőim már majdnem külön ültettek minket :D, mert féltettek, hogy nagyon húz Ildi.
Aztán csak telt az idő, kintről mindig kaptam az infót, hogy éppen gélt vagy tabikat kell beszednem, sőt a tabiknál mindig ott várt Gyöngyvér a dobozomnál és adta amit kell. Ez egy sótabi, egy BCAA és egy Anti Fatigue Caps volt.
3 óra körül megállapítottam, hogy egész jól és gyorsan megy az idő, tulajdonképpen minden ok. Erre a kis gonoszak odabent úgy érezték helyük van most és küldtek némi fáradtság érzést, ekkor sétáltam nagyjából 200 métert ahol már Gyöngyvérék vártak és pillanatok alatt felfrissítették a lábam.
Következő emlékkép, amikor felfogom, hogy minden a terv szerint halad és túl vagyok a kritikus 28 körüli részen (Firenze maraton, itt ért véget), mindenféle nehézség nélkül. Itt már fejben nyertem azt hiszem.
Hol Zsuzsival, hol Melivel futottam és csak csacsogtam és csacsogtam. A pulzusos csajszika még egy zenét is betett a kedvemért, azzal a feltétellel, hogy nem sírok még. :P
Fél 5-től már mindig vártam, hogy a lelkes kis csapathoz érjek, mert tudtam, hogy egyszer csak feltűnik Tamás is, hogy az utolsó lökést megadja, ha kell. De nem kellett lökni, már szárnyaltam a magam módján és akárhogy matekoztam egyre biztosabbá vált, hogy az álomcél teljesül és meg lesz az 50 kilométer.
Persze amikor szembe jött frissen és kipihenten Tamás, nagyon örültem neki és vigyorogva közöltem, hogy 44 km az enyém már.

Közben már rég feljött a nap, ami csodaszép volt, már világosban gyűjtöttük a köröket, csak azt hajtogattam, hogy az órám picit alul mér (kb. 2-300 méterrel) és annyival biztos tovább megyek, hogy az órán is az 50 meglegyen :D Persze már nem álltunk meg a végéig, de már nagy volt a boldogság és pontosan a többiekhez vissza értünk, mikor lefújták a 6 órát. Volt nagy öröm és belőlem egy zokogás formájában tört ki a megcsináltam érzés. Azokban a könnycseppekbe benne volt az elmúlt hónapok nehézsége és fájdalma, az újra és újra felállás nehézségei is.

Nincs még meg a hivatalos eredmény, de Tamás megkérdezte a mérő embert és 50.95 a vége, ha minden igaz. Az, hogy mindezt ennyire stabilan és könnyedén sikerült, még most sem hiszem el.

A jég megtört, egy 4,5 éves korszak véget ért és én újra elégedett voltam, mert ezen az éjszakán győztem, legyőztem önmagam! Nagyon boldog vagyok!

Már nincs kétség bennem és Berlinbe PB-ért megyek. :)

Köszönöm mindenkinek, aki ennek a részese volt ezen az éjszakán vagy az elmúlt hetekben, hónapokban, szerencsére nagyon sokan vagytok! Azoknak is köszönöm, akik nem hittek bennem, mert vasárnap hajnalban ez is erőt adott, hogy most nekik is megmutathatom!

Volt valami a levegőben, ami éjjelre összerakott.

UPDATE, mert most kaptam az én kis tündér barátnőimtől, mert ez nem csak munkaviszony, jaj újabb könnyek... életem első serlege, nagyon nagyon köszönöm!